Pályaválasztással kapcsolatos kérdések
2012.01.19.

Az elmúlt évek során, több száz vagy inkább néhány ezer diákkal, szülővel beszélgetve pályaválasztással kapcsolatban, sokszor hallottam az alábbi kérdéseket illetve kijelentéseket

„Nem tudom, mi legyek."

Talán az egyik leggyakrabban hallott kijelentés, azoktól, akik segítségért fordulnak hozzánk. A kijelentést magát, két okból is tehetik. Az egyik, hogy nem tudja önmagáról, hogy melyek azok a szakmák, amik közel állnának személyiségéhez, amiben könnyedén tudna érvényesülni. Ezek bemérésére számtalan képesség vizsgáló teszt áll rendelkezésre (többek között ezen az oldalon is), amelyek támpontot adnak, arra, hogy merre orientálódjon. A másik gyakran a szakképző iskolák, felsőfokú intézmények és a nyújtott szakképzések bőségének a zavara. Ezek kiválasztásában is igyekszünk segíteni, de legalább is a szakválasztás döntés előkészítésébe olyan információkat becsempészni, amit érdemes latolgatni, mint például a tandíj nagysága, esetlegesen a kollégiumi és a havi létfenntartás költsége, a szak elvégzése utáni álláslehetőségek ismertetése, lehetséges kereset stb.

 

„Szüleim azt mondják, hogy legyek......"

Ez a mondat így helyes. Szüleink legalább 20 éves munkatapasztalat előnnyel bírnak velünk szemben, és sok mindent megéltek, amit mi még nem, és az így szerzett tapasztalataikat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha a szülők nyitottak abban, hogy a pályaválasztásban támogassák gyermekük választását, és olyan szakmát válasszanak ki közösen, amiben hosszú távú lehetőséget látnak, és ami betöltése örömmel és elégedettséggel tölti el, akkor ez egy jó tanács.

 

„Fiam, legyen diplomád!"

Sokszor hallottam ezt a mondatot is. És a szülői hozzáállást is értem, hiszen alig 20 évvel ezelőtt sokkal nehezebb volt főiskolára, egyetemre bejutni, és valóban előjogokat élveztek a diplomások, mind beosztásban, mind fizetésben. A jelenlegi statisztikák is azt mutatják, hogy diplomásan könnyebb elhelyezkedni, mint a nélkül. De vajon megéri-e több millió forintért, 3-5 év alatt megszerezni egy diplomát, főleg egy olyat, ami nem is áll közel hozzánk?

 

„ A munkakör betöltéséhez tapasztalatot várnak el, de hogyan szerezzek, ha nem vesznek fel?"

Ördögi körnek hangzik, de van rá megoldás. Az álláshirdetés feladói gyakran várhatnak el tapasztalatot, de gyakran az is megfelel nekik, ha „munkatapasztalattal" rendelkezik valaki. Azt a jártasságot várják el, hogy tudd milyen az, amikor pontosan kell kezdened a napi munkát, hogy a munkaidő alatt dolgoznod kell, hogy a munkádért felelősséget vállalsz, hogy a munkacsoporttal együttműködsz stb. Ezt a jártasságot nagyon sok helyen lehet megszerezni, akár nyári szünet alatt is. Továbbá érdemes megragadni minden olyan lehetőséget, ahol akár fizetés nélkül, de dolgozhatsz egy olyan cégnél, ami a későbbi referenciában jól mutat, illetve ahol olyan szaktudást szerezhetsz, amit később kamatoztathatsz. Azt se felejtsük el, ha az időszakos munkád alatt elégedettek voltak veled, az elsők között fogsz szerepelni, akiknek egy lehetséges munkakört felajánlanak a későbbiekben.

 

Természetesen továbbra is bármely más kérdésre igyekszünk válaszolni, akár személyesen kiállításainkon, vagy online fórumunkon.

 

Hozzászólások

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció után kérjük jelentkezz be!
Még nincsenek hozzászólások ehhez a cikkhez
Álláskeresési gyorssegítség

Életrajzok: Egyéb: